Az adománygyűjtés támogatói:
„A jó tettek magukban hordozzák saját jutalmukat.” – Pósa Zoltán
Kedves adományozók!
Örömmel értesítünk minden kedves adományozót, aki részt vett a gyűjtésben, hogy a Mikulás december 5.-én elröpítette a rengeteg csomagot Erdélybe, Székelymuzsnába! Akciónk a vártnál nagyobb sikert aratott Berlinben, a felhívásra a gyűjtőpontokon több doboznyi, zsáknyi, bőröndnyi adomány gyűlt össze. Hálás köszönet mindenkinek, aki akár a benzinköltségbe adományozott vagy biciklit fuvarozott a Gémeskútba, vagy ruhaneműt, játékot dobozolt be – mindennek helyet találnak a kis falu lakói, mindennek nagyon de nagyon örülnek.
Az autó 48 darab költöztető dobozt, több zsákot, bőröndöt, 4 szőnyeget, bicikliket szállított Erdélybe, ahol várták őket a falu markos legényei és seperc alatt kipakolták a szállítmányt. Soron következik az adományok szétválogatása a családok igénye szerint, amit karácsonykor osztanak ki.
Köszönetek a falutól:
„Megkéstem az írással, de nekifogtunk kipakolni és a csomagokat összerakni és nagyon bele lendültünk így az írást halogattam, mert szerettem volna képet is küldeni. Rengeteg szép ruha és játék van. Eljutottunk addig, hogy minden gyereknek összeraktuk a ruhákat, következő alkalomkor a játékokat rakjuk dobozba és akkor kezdődhet a széthordás. Majd jelentkezem. Nagyon köszönünk mindent!!
Hálásan köszönjük, mindazt, amit értünk, muzsnaiakért vállaltatok és megvalosítottatok. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sokunknak fognak örömet okozni az adományok. S azt hiszem nektek is nagy ajándék, hogy részt tudtatok vállalni egy ilyen nemes dologban. Szerintem ez így igazi adventi várakozássá vált, nem csak számunkra, hanem számotokra is. Adni, így vagy úgy a legszebb cselekedet! Köszönjük a berlini összefogást!
Szeretettel ölelünk benneteket. “