Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl…

November 2. és 3. között egész hétvégés programsorozatot szervezett a Magyar Egyesület e.V. és a 86. Apáczai Csere János Cserkészcsapat Berlinben, melynek vendégei és előadói Fábián Éva népdalénekes és mesemondó és tanítványa, Czenthe Kata voltak.

A programsorozatot Éva néni mesedélutánja nyitotta meg szombaton, melynek helyszínéül a berlini Balassi Intézet (Collegium Hungaricum Berlin) szolgált. A gyerekek a közelgő adventi időszakra való tekintettel a kis Jézus születésének történetét hallgathatták meg, ahogy azt Éva néni még a „nannyócskájától” hallotta, szép énekekkel megtűzdelve. A programon főként a magyar óvodába és iskolába járó gyerekek vettek részt, de minden érdeklődőt szívesen láttunk.

A mesedélután után Éva néni és Kata a cserkészfoglalkozásra látogatott el, ahol Éva néni a kisebbeknek mesét mondott, a nagyobbaknak pedig gyönyörű mezőségi dalokat tanított, miközben a csapat másik fele Katával igazi népmesei formákba öltöztetett mézeskalácsokat sütött. A mézeskalácsok nem csak csodaszépek, de csuda finomak is lettek, ezért csak ideig-óráig gyönyörködtünk bennük, viszont az „Én is voltam, mikor voltam, virágok közt virág voltam…” egészen biztosan zengeni fog még az elkövetkező cserkésztáborokban is.

Másnap a felnőtteken volt a sor, hogy megrezegtessék a hangszálaikat és nagyra nyissák mesehallgató füleiket. Éva néni bevezetésként elmesélte az ősei, a bukovinai székelyek történetét, majd ismét a Mezőség dalai kerültek terítékre, befejezésképpen pedig a teremtés történetét hallgattuk meg meseköntösbe öltöztetve. A hivatalos program lezárása után is tovább zengett a nóta, néhányan még táncra is perdültek!

A programsorozat a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg. Itt a vége, fuss el véle!

/Hudáky Katinka  – KCSP ösztöndíjas/